Bácsfeketehegy település honlapja

Események

Nagykunsági Alkotótábor

Bácsfeketehegyen 24. alkalommal tartanak egész hetes alkotótábort

 

Tegnap Bácsfeketehegyen megkezdődött a XXIV. Nagykunsági Alkotótábor. A rendezvény egy héten át fog tartani, és a kultúrotthonban várja az érdeklődőket.

 

Nemezelés, szövés, hímzés, gyöngyözés, agyagozás, vesszőfonás, kunsági népdalok várják a gyerekeket

 

A tábort ez alkalommal is a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület szervezte. Hajvert Lódi Andrea, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a rendezvénynek igen nagy hagyománya van.

 

– Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokáig sikerült megőrizni ezt a tábort, mivel a gyerekek évről-évre visszajárnak, és van érdeklődés is. Ebben az évben 150 éves a művelődési élet Bácsfeketehegyen, ezért különös figyelmet szeretnénk szentelni a hagyományainknak, a hagyományőrzésnek. Ezért is nagyon fontos számunkra, hogy ez a tábor fokozott figyelmet fordít a hagyományos anyagokra, a hagyományos technikákra. Nagyon odafigyelünk arra, hogy csak természetes anyagokból dolgozzanak a gyerekek, és úgy látom, hogy ezt nagyon élvezik. Az is nagy öröm, hogy ehhez a munkához sikerült pályázati forrásokat találni. Ennek köszönhetően tudjuk biztosítani azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a zavartalan munkához – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy igen nagy az érdeklődés a tábor iránt.

 

A lányok a szövés alapjaival ismerkednek

 

– Az első napon 38 gyermek vett részt a tábor munkájában, de tudni kell, hogy ez nem egy bent alvó tábor, napközben folynak a foglalkozások. A gyerekek reggel eljönnek, este hazamennek, és általában úgy alakul, hogy a második naptól kicsit többen csatlakoznak a tevékenységekhez. A bácsfeketehegyi gyerekek mellett vannak kishegyesi résztvevők is, de sok a Bácsfeketehegyről elszármazott gyermek is. Ők a rokonságnál nyaralnak, de közben eljönnek a táborba is. Ily módon vannak budapesti, svájci gyerekek. Nagyon örülünk, hogy ők is itt vannak – fogalmazott Hajvert Lódi Andrea.

 

A táborban a munka csoportokban folyik, minden foglalkozást külön oktató vezet. Amikor kész a munka az adott oktatóval, a gyerekek átmennek egy másik helyszínre, ahol egy másik oktató várja őket – mondta el lapunknak Tóth Harangozó Vera, a tábor egyik szervezője.

 

– A táborban szövéssel, kunhímzéssel, gyöngyfűzéssel, korongozással, nemezeléssel, népi játékokkal és énekekkel foglalkozunk. Az egésznek az adja a kun jelleget, hogy belevisszük a kun motívumokat a munkánkba. A nagykunsági kézművességet szeretnénk átadni a gyerekeknek, mivel a bácsfeketehegyiek a Nagykunságból származnak. Például csinálunk csigatésztát is, mert ez a tészta onnan származik – számolt be a szervező, majd arról is szólt, hogy a foglalkozások reggel 9 órakor kezdődnek. Az ovisok délig vannak ott, az iskolások pedig délután 6 óráig maradnak. Ebédet mindenki kap, uzsonnát csak az iskolások. Tóth Harangozó Vera végül arról is szólt, hogy a táborban készült alkotásokból pénteken 17 órakor kiállítás fog nyílni.

 

Az idei nagykunsági alkotótáborban hét oktató foglalkozik a gyerekekkel: Tóth H. Vera (kunhímzés), Sárándi Gyöngyi (szövés), Nagy Lengyel Anikó (gyöngyfűzés), Horváth Renáta (agyagozás), Tokics Etelka (rongylabda-varrás), Török Noémi (népi ének), Tumbász Kornélia (népi gyermekjátékok). A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási Titkárság és Kishegyes község önkormányzata támogatják.

L.J.

Forrás: Magyar Szó, 2019. augusztus 6.


 


[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


Sz?reti napok 2022.
Szüreti napok 2022.   50. BÁCSFEKETEHEGYI SZÜRETI NAPOK 20. BÁCSFEKETEHEGYI  SZŐLÉSZ – ÉS BORÁSZ TALÁLKOZÓ 11. KUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓ 2022.09.08.-11. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap)   SZERVEZŐK ÉS TÁMOGATÓK:      &
SZÜRETI NAPOK 2021.
  49. SZÜRETI NAPOK 19. BÁCSFEKETEHEGYI SZŐLÉSZ –ÉS BORÁSZ TALÁLKOZÓ 10. KUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓ 2021.09.11.     2021. SZEPTEMBER 11. (SZOMBAT)   IDŐPONT:  9.00-13.00 A BÁCSFEKETEHEGYI ÉS BÁCSKOSSUTHFALVI NÉPTÁNCEGYÜTTESEK, VALAMINT A SZABADKAI DUHAJ BANDA ÉS A BÁCSFEKETEHEGYI TAMBURÁSOK FELVONULÁSA A FALU UTCÁIN MEGÁLLÓHELYEK:  PIA
Falunap és meggynapok 2020
A XVI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A XVII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGRAMJA 2020. június 13–14. (szombat, vasárnap) Szombat, 2020. június 13.   Egész nap: BÁCSFEKETEHEGY ÉS A MEGGY - meggy, méz és helyi termékbemutató, „Az én falum és a meggy” képzőművészeti és irodalmi versenypályázatok megtekintése a Kultúrotthon terasz
Kun hagyományok Bácskában
Nagy múltú Nagykunsági Alkotótábor működik Bácsfeketehegyen – Az érdeklődés évek óta töretlen a tábor iránt   Az idei évben a XXIV. alkalommal került megrendezésre a Nagykunsági Alkotótábor Bácsfeketehegyen. A tábor a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület hagyományos rendezvénye, amely az évek során töretlen népszerűs
Nagykunsági Alkotótábor
Bácsfeketehegyen 24. alkalommal tartanak egész hetes alkotótábort   Tegnap Bácsfeketehegyen megkezdődött a XXIV. Nagykunsági Alkotótábor. A rendezvény egy héten át fog tartani, és a kultúrotthonban várja az érdeklődőket.   Nemezelés, szövés, hímzés, gyöngyözés, agyagozás, vesszőfonás, kunsági népdalok várják a gyerekeket  
Isten áldását kérték a diákokra Bácsfeketehegyen
A 2019-es évi Szüreti Napok keretében került sor az ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletre is. Az eseményről a Pannon RTV tudósított. Isten áldását kérték a diákokra és az új tanévre a bácsfeketehegyi református egyházban a tanévnyitó istentiszteleten. A településen már hagyománya van ennek az eseménynek. Az iskola magy
Jó időben, kitűnő hangulatban
Bácsfeketehegyen megtartották a 48. Szüreti Napokat   A falunap mellett a szüreti napok Bácsfeketehegy legnagyobb rendezvénye. A helyiek különösen büszkék a több évtizedes hagyományra, mellyel megőrizték a szüret, a betakarítás tiszteletére szervezett nyár végi rendezvényt. Lovaskocsin, lovon járták be a felvonulók a települést (Herceg Eliza
A 48. Szüreti Napok – 18. Bácsfeketehegyi Szőlész- és Borásztalálkozó – 8. Kun Hagyományőrző Találkozó programja
2019. szeptember 14., szombat 9.00–13.00: SZÜRETI FELVONULÁS. A lovaskocsis felvonulás résztvevői a bácsfeketehegyi, kishegyesi és törökkanizsai néptáncosok, valamint a helyi tamburások és a szabadkai Duhaj Banda vonós zenekar lesznek Megállóhelyek:    &n
Szüreti napok
A szüreti rendezvényt Bácsfeketehegyen minden év szeptemberének második hétvégéjén tartjuk meg. Délelőtt a táncosaink és zenészeink lovaskocsikkal járják körbe a falut, és több megállóhelyen mutatnak be műsort. Ezeken a helyeken a fogadó családok vagy utcabeliek megvendégelik őket. A kultúrotthonnal szemközti parkban birkapaprikást főznek, a kultúrotthonban a borászok ta
Nagykunsági Alkotótábor
Bácsfeketehegyen 1995-ben szervezte meg az első kunsági tábort Tóth Harangozó Vera, aki azóta is szakmai vezetője ennek a hagyományápoló rendezvénynek. A tábor célja a településünk hagyományos kunsági kézművességéhez kapcsolódó alkotó technikák megismerése, ezek gyakorlása, elsajátítása, továbbéltetése. Az oktatás elsősorban a kunhímzésre, a szövés, a
Háromszáz gyermekszínjátszó a bácsfeketehegyi deszkákon
Idén 12. alkalommal szervezte meg Bácsfeketehegyen a Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozót a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, együttműködő partnereivel, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel. A rendez
Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó
  Gyermekszínjátszó Találkozónk célja, hogy megmutatkozási lehetőséget, szakmai visszajelzést és szakmai kapcsolatépítési lehetőséget nyújtson a Vajdaságban működő magyar gyerekszínjátszó csoportok számára. A Találkozó átjárást biztosít a magyarországi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra – annak válogatója.Fonto
Lezajlott a 2019. évi falunapi rendezvény
Négynaposra bővült idén a bácsfeketehegyi meggynapok és a falunap rendezvénysorozata és kiemelt szerepet kaptak a gyermekeknek szóló programok. A település amatőr színtársulata pedig most ünnepelte fennállásának negyed évszázados jubileumát. 2019. június 6-án, csütörtökön kezdődött a XV. Bácsfeketehegyi Falunap és XVI. Bácsfeketehegyi Meggyn
Falunap és meggynapok
A falunapot és a feketicsi meggyet június második hétvégéjén ünneplik a bácsfeketehegyiek. Az első Meggynapokat 2004-ben szervezte meg a Zöld Dombok közösség- és környezetfejlesztési szervezet, az első Falunapot pedig 2005-ben a Helyi Közösség. A két rendezvény ettől kezdve egybeforrt, és mára már a település minden intézménye és szervezete bekapcsolódik az esemén
Bácsfeketehegyen vendégszerepel a nagykikindai színtársulat
2019. június 22-én, szombaton este 19.30-kor a bácsfeketehegyi színházteremben a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata bemutatja Székely Csaba Bányavakság c. kamaradarabját. Székely Csaba, a többszörösen díjazott fiatal erdélyi író Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című darabjai a Bány
The Minds
Vajdasági turné keretében Bácsfeketehegyen koncertezik a rock banda. A zenekar 2019. június 7-én, pénteken 21.00 órai kezdettel mutatkozik be a nyári színpadon.       A egy pécsi zenekar melynek 2011-es alapításakor céljai között szerepelt a saját dalok szerzése, magyar és angol nyelven egyaránt és mindaz, amit egy ambiciózus zenekar táplál magába
25 éves a Soma színtársulat
A jeles évfordulót kiállítással, könyvbemutatóval, és a Mandragóra c. előadás röprízével ünnepli a Társulat a meggy- és falunapi programsorozat keretében. 2019. június 6-án 18.00 órai kezdettel a Kultúrotthon teraszán kiállítás nyílik a színtársulat emlékfotóiból, diplomáiból, elismeréseiből, jellegzetes színpadi kellékeiből. Ezt követően bemutat
Mulassunk! - a Juhász zenekar gyermekkoncertje
Június 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor az óvoda udvarán Mulassunk! címmel a szabadkai Juhász zenekar tart népzenei koncertet. A zenés mulatságra elsősorban az ovisokat és kisiskolásokat, a kisgyermekes családokat várjuk, de minden érdeklődőt szívesen fogadunk. A zenekarról A Juhász zenekar 2000 tavaszán alakult Szabadkán. Az együttmuzsik
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
Zenés mesejáték kicsiknek és nagyoknak a bácsfeketehegyi színházteremben 2019. június 7-én, pénteken délután 17 órakor. A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka.   Szereplők: Legkisebbik királykisasszony – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas); Öreg király – Papp Arnold; Az öreg király szolgálója – Virág György; Disz
A 2019-ES MEGGYNAPOK PROGRAMJA
A XV. Bácsfeketehegyi Falunap és a XVI. Bácsfeketehegyi Meggynapok programja 2019. június 6–9. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap)    2019. június 6., csütörtök 18.00 – A Soma 25 éve A bácsfeketehegyi Soma amatőr színtársulat könyvbemutatója és kiállításmegnyitója a Kultúrotthon teraszán.   2019. június 7., péntek10.00