Bácsfeketehegy település honlapja

Helyi Közösség

HK hírek, 2019. június-július



Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmentes meggybólét készítettek és osztottak szét a Hestia tagjai, szorgos Női Fórumos kezek nyújtották, formálták, sütötték és osztották a finom lángost, 38 versenybográcsban készült a marhapörkölt, próbáltak a néptáncosok, zajlottak a gyermekprogramok, összegezve: ment minden, mint a karikacsapás!




Településünkön eddig két alkalommal történt szúnyog és kullancsirtás, az eredmény nem maradt el, lényegesen kevesebb rovar „kellemetlenkedik” esténként.

Megtörtént a megsüllyedt épület alátámasztása és körbekerítése a nagytemetőben, folyamatban van a szükséges dokumentumok és engedélyek beszerzése, majd ezt követően kerül sor a munkálatok elvégzésére.

Terveink szerint, és a községi kommunális vállalattól kapott információk alapján, a Lenin utcában található B-3 as kút az augusztusi hónap végéig rá lesz csatlakoztatva a meglévő vízhálózatra, melynek a fő feladata falunk észak-nyugati részének a vízellátása lesz, valamint, feltehetőleg csökkenteni lehet majd a nyomást a rendszerben és ritkulni fog az igen nagyszámú csőtörések száma.

3 új traktorral bővült a községi kommunális vállalat gépparkja, értelemszerűen településenként 1-1 (Kishegyes, Szeghegy és Bácsfeketehegy).

Míg soraimat jegyzetelem, javában folyik az utak kátyúzása, valamint a Nikola Gyurkovity és a Hős utcában kialakult bemélyedések javítása, aszfaltozása.

Az idei évben is „beöltöztek” a szalmababák településünk bejáratainál, segítségükre voltak a Hestia tagjai, ezúttal is szeretném megköszönni segítségüket.

Már évek óta, közös feladatnak tekintjük az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesülettel a központban található virágtartók folyamatos bepalántálását és karbantartását, szorgos kezeknek köszönhetően szebbnél szebb virágok díszítik falunkat, köszöntik a felkelő napot. A munkaakció végét üdítővel és tortával fejezte a kellemesen elfáradt csapat.

Juhász Attila

files/27-241

[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod
Bácsfeketehegy Helyi Közösség
Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hog