Helyi érték: a feketicsi meggy

Mitől híres? Mitől más, mint a többi meggyfajta? Honnan van ez nekünk? Az alábbi kis összefoglalónkból többet is megtudhat a feketicsi feketéről.

A Telecskai-dombok löszös talaján fekszik Bácsfeketehegy – Feketics, melyet 1785-ben kunhegyesi telepesek alapítottak újra. A falu új lakói anyaközségükből magukkal hozták a szőlő és a gyümölcs szeretetét, s megérkezésük után rögtön a szőlőtelepítés engedélyezését kérvényezték. Ebben az időben a szőlő ritkán szerepelt monokultúraként, ugyanis a tőkék közé rendszerint gyümölcsfákat ültettek. A ma bácsfeketehegyi – feketicsi meggyként ismert tájfajta első csemetéi Sárközi Ferenc szerint az 1910-es években kerülhettek Bácsfeketehegyre. A történet szerint 1912-ben két feketehegyi legény Kecskeméten töltötte katonaéveit, s az ottani piacon találkoztak a fekete, nagy szemű, édes meggyel, melyet annyira megkedveltek, hogy nem nyugodtak, amíg rá nem találtak, honnan lehet a fajta csemetéjét megszerezni. Mindketten egy-egy fácskával tértek haza.

Az 1930-as években a májusi fekete meggyként emlegetett gyümölcs még csak a feketicsi gazdák szőlőskertjeiben fordult elő, bár a meggyfák nagyon jól fejlődtek ezen a talajon, és szaporításuk is könnyű volt az anyagyökérről kitörő sarjak révén. A feketicsi meggy nem sokára megjelent a szomszédos települések piacain, és az 1950-es évektől beindult a tömeges felvásárlása is. Mind keresettebb lett ez a koránérő, édes meggyfajta, és a meggytermesztés meghatározó jelleget nyert Feketics gyümölcstermesztésében. A fénykor az 1960–70-es évekre tehető, amikor a Földműves Szövetkezet ingyenes facsemetéket biztosított, s a legnagyobb ültetvények 2000–5000 meggyfát számláltak. Az évi termés elérte az 500 tonnát, és a feketicsi meggyre igen nagy kereslet volt mind belföldön, mind külföldön.

A 70-es évek második felében azonban megindul a hanyatlás. Ettől kezdve mindinkább akadozott a termés értékesítése, ugyanis a nyugati piacon megjelenő, géppel szedett, olcsóbb meggyel nem tudtak versenyezni a feketicsi termelők. Az ültetvények nagysága lassan csökkenni kezdett, bár a becslések szerint még ma is 3000–3500 meggyfa lehet a faluban. A termést egyrészt frissen értékesítik a környező kisvárosok piacain, másrészt pálinkaként hasznosítják.

A helyiek azonban koránt sem feledkeztek meg arról, hogy mit köszönhetnek a meggynek, és hogy milyen lehetőségek lakozhatnak még benne. A helyi Gazdakör neves szakemberek segítségével elérte, hogy a falura jellemző, tájjellegű fajtakör egyik tagja fajtaelismerést kapjon. A prima névre keresztelt fajta leírásában a szakértők kiemelték annak kiváló beltartalmi adottságait és magas élvezeti értékét. A bácsfeketehegyi – feketicsi meggy gyümölcse tetszetős, sötétbordó színű, kiváló a cukor-sav harmóniája, íze jellegzetesen aromás, húsa és leve sötétvörös, erősen festő, finoman rostos, bőlevű. Színanyaga a feldolgozás során nem veszti el ragyogását, nem barnul meg, amely feltehetően jelentős antioxidáns tartalmának köszönhető. Frissen fogyasztva is kiváló, de készülhet belőle befőtt, lekvár, dzsem, likőr, ivólé, szörp, bor és nem utolsó sorban pálinka, vagyis meggytargyi. Jól megfelel neki az itteni talaj és a klíma, könnyen szaporítható és mivel ellenálló a betegségekkel szemben vegyszeres kezelés nélkül is termeszthető, ezért rendkívül alkalmasnak látszik a biotermesztés számára.

A prima néven elfogadott meggyfajta abban is különleges, hogy az egyetlen olyan hivatalosan elismert gyümölcsfajta Szerbiában, amelynek nem valamelyik tudományos kutatóintézet, hanem egy civil szervezet a tulajdonosa.

Az idők során Bácsfeketehegy neve szinte összenőtt az itt termő fekete meggyel, melyet az is bizonyít, hogy a minden június elején megtartott Meggynapok egyben a falu ünnepét jelentik.