Bácsfeketehegy település honlapja

Helyi Közösség

HK hírek, 2019. január


Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgoknak a függvényében elkészítjük az aktuális évre vonatkozó terveket, amelyeket igyekszünk megvalósítani, véghezvinni. Amennyiben kedves olvasónknak lenne ötlete bármilyen téren, szeretnénk, ha azt megosztaná velünk, hisz azért vagyunk, hogy a lakossági észrevételeket, ötleteket képviseljük, felvállaljuk. Mindenképpen a relativitás határain belül, lehetőségeinkhez mérten.

A decemberi hónap magába foglalta az ünnepekre történő felkészüléseket, többek között településünk és intézményeink megfelelő feldíszítését, ünnepi műsorok szervezését stb.

Ennek keretein belül, mint minden évben visszamenőleg, támogattuk a Nikola Đurković Általános Iskola, a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény és az Izida Anya- és gyermekvédelmi társulat Mikulás- és karácsonyi csomagjait, valamint a december 15-én megrendezett hagyományos karácsonyi műsor társszervezői voltunk a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesülettel.

Szeretném felhívni a civil szervezetek, egyesületek vezetőségének, elnökeinek a figyelmét arra, hogy a kishegyesi Önkormányzat az idei évben is kiírta a pályázatot működésre és program aktivitásokra, mely február 11-től március 22-ig van nyitva. Bővebb információ a www.maliidjos.com oldalon található.


Kovács Károly fotója


Az idén januárban folytatódott a múlt évi akciónk, amit a Községi Közlekedésbiztonsági Tanáccsal karöltve kezdeményeztünk tavaly novemberben, és amelynek keretein belül újabb 20 gyermekülés került szétosztásra, melyekre természetesen megfelelő okmányok és űrlapok kitöltésével és átadásával lehetett pályázni (www.maliidjos.com). Az gyermekülések átadásakor képzést is tartottak a megfelelő használatukról.

 

Tisztelettel: Juhász Attila


[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod
Bácsfeketehegy Helyi Közösség
Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hog